Der Wallschnitt
Falfeltárás
Bei Grabungen wurde im Bereich des sogenannten Nordwalles (beim Friedhof) gegraben und die Ergebnisse in Form eines Profilschnittes dokumentiert.
Der oberste Teil des Walles, bestehend aus mit Mörtel verlegten Steinplatten aus Grünschiefer, wies eine Mächtigkeit von 1,7 m auf. Diese, auf einer 1,5 m dicken Lehmschicht errichtete Mauerkonsturktion durchschnitt einen Lehmwall, welcher sich nach Innen bis auf eine Höhe von etwa 1,25 Metern fortsetzt. Dieser Lehmwall wurde aus dem lokal vorkommenden Material aufgeschüttet, was durch den Befund eines mit neuerem Schutt verfüllten Grabens belegt werden kann. Weiter nach Innen wurden brandgerötete Flächen sowie Schlacke und Holzkohlefragmente ergraben. Diese anfangs als Eisenverhüttung interpretierten Befunde konnten, nach Parallelisierung mit ungarischen Befunden aus Sopron, als “Rote Schanze” (gebrannte Holz-Lehm-Mauer) interpretiert werden. Diese Bauform wurde in den großen Volksburgen Mitteleuropas im 10. und 11. Jhdt. n. Chr. verwendet.
Az úgynevezett Északi fal (a temető közelében) területén végeztek ásatásokat, és az eredményeket szelvényprofil formájában dokumentálták.
A fal felső része, amely habarccsal kirakott zöldpala kőtáblákból állt, 1,7 m vastag volt. Ez az 1,5 m vastag agyagrétegre emelt falszerkezet vágta át az agyagfalat, amely körülbelül 1,25 méteres magasságig folytatódik befelé. Ezt az agyagfalat helyben fellelhető anyagból töltötték fel, melyet az újabb törmelékkel megtöltött árok leletével igazolnak. Tovább befelé, égett vörös felületeket, salak és faszén töredékeket tártak fel. Ezeket a leleteket, amelyeket eredetileg vasolvasztás nyomainak gondoltak, a soproni feltárás leleteivel való párhuzamba állítás után “vörös sánc” -ként (égetett fa és agyagfalként) értelmezhetünk. Ez az építési forma később a nagy közép-európai várakban az időszámításunk utáni 10. és 11. évszázadban is elterjedté vált.
